Jó reggelt! Jó reggelit!

Számtalanszor hallottuk már, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés. Már unalmas is, de ezzel együtt nagyon igaz! Ritkán reggelizünk, mondván, nincs rá időnk, nem bírunk enni reggel. Pedig fontos, hogy indul a napunk, és ennek része a reggeli is.

Mikor megszólal a vekker, és úgy érezzük, valami szörnyű tragédiát kell ismét átélnünk az ébredéssel, az álmos ámokfutás helyett inkább lassítsunk le egy kicsit, és tegyük kellemessé a nap első perceit. Persze most sokan gondoljátok, hogy ez lehetetlen vállalkozás. Azért mégis tegyetek egy próbát!

Az ébresztőt állítsuk kicsit korábbra, hogy legyen időnk még az ágyban nyújtózkodni, szó szerint nyújtózkodni! Felkelés után húzzuk szét a függönyt, nyissuk ki az ablakot (persze tél derekán nem ajánlatos), engedjük be a napsugarakat és a friss levegőt, a szerencsésebbek pedig a madárcsicsergést is. A frissítő zuhany után vagy előtt pedig kerítsünk sort egy ráérős reggelire.
Amíg még jó idő van, üljünk ki a teraszra, és a kávénkat szürcsölgetve olvassunk bele az újságba, majd tervezzük meg a napunkat, szedjük össze gondolatban, mi mindent kell elvégeznünk. Közben hallgassunk lágy dallamokat; egyből jobb lesz a hangulatunk is.

Hétvégéken bár jól esik sokáig aludni, megéri néha ilyenkor is beiktatni egy korai reggelit az ágyban, ami után a párnahegyek ölelésébe süppedve megnézhetjük kedvenc filmünket, sorozatunkat, vagy vissza is szundíthatunk kicsit…

És hogy mi legyen a reggeli? Ehhez adunk nektek ötleteket hétről-hétre, megmutatunk pár egészséges reggeli fogást, hogy ne csak vidám, de fitt is legyen a reggeletek.