Nyáridézés
Az ősz minden évben elhozza magával a nosztalgiát a nyár után. Hát újra itt van. Mint régi ismerős lopózik a hátunk mögé. Tudtuk, hogy jön, hogy talán már itt is van, mégis meglepődtünk, amikor finoman a vállunkra tette a kezét…
Nem tagadhatjuk, az évszakok közül szívünknek legkedvesebb az ősz: ha követtek minket, számtalan őszi bejegyzést olvashattatok már tőlünk. Mégis, mindig mögötte lopakodik egy kis szomorú vágyódás az elmúlt után, hisz a nyár maga az Élet. Melengető napsugarak, harsogó zöld mezők, édes virágillat, a kék égen úszó bárányfelhők, baráti beszélgetések langyos estéken, csillaghullás, lágyan simogató hullámok, lédús gyümölcsök… A nyár emléke még most is ott lebeg a napsütésben, egy fürt édes szőlőben. Jól esik még egyszer magunkhoz ölelni, átélni, elköszönni. Dobjunk egy búcsúcsókot a nyárnak!
Bruges, a nyugat Velencéje
Már a mennyei csokoládé és a kiváló sör is elég indok lett volna egy belgiumi kiruccanásra, azonban mikor megpillantottam pár fotót Bruges festői utcácskáiról, nem volt kérdés, hogy mennünk kell!
Mint már oly sokszor, a várakozásainkat felülmúló élményeket tartogatott számunkra ez a város, s mi igyekeztünk is mindent felfedezni, kipróbálni. Az óváros kellős közepén megcsípett szállásunk ajtaján kilépve azonnal apró kincsekbe botlottunk. Az ott töltött három nap alatt szüntelen kutattuk a csatornákkal átszőtt városka titkait. Minden kő, minden tégla egy-egy történet, minden sarkon túl egy újabb darabka történelem, minden hídon egy újabb szerelem.
Hosszú séták a lágy napfényben, finom ételek a romantikus teraszokon, kövér, krémes hab a gyöngyöző sör tetején, csokoládéval zsúfolt kirakatok, kenyeret kéregető vadkacsák és hattyúk, lópatkók kopogása a macskakövön, utcazenészek könnyeket fakasztó dallamai, malmok a várost körülölelő gáton, fűben heverésző emberek, leírhatatlan hangulatot árasztó házak és templomok, titkos kertek a csatornák szélén… Nekem ez Bruges.
Kalandra fel! Ragadjátok meg kedvenc utastársatok kezét, és irány Nyugat!
Ha odaértek, ne felejtsetek el biciklit bérelni és két keréken is felfedezni a kacskaringós utcákat, rendeljetek meggysört (még a habja is rózsaszín), ne szégyelljetek extra csokiöntetet kérni az epertől és tejszínhabtól roskadozó waffeletekre, és mielőtt hazaindulnátok, tömjétek tele a bőröndötöket a helyi csokoládé-csodákkal, hogy hazatérésetek után is visszaszökhessetek egy-egy falatka édes pillanatra.
Úton…
Megfelelni pedig nem könnyű… Ígéretek, elvárások, erőfeszítések és halogatások mátrixában vergődve újra és újra ott a kérdés - hol is tartok? De kinek is kellene elszámolni ezzel, ha nem önmagadnak?
Mi itt, ebben a blogban és a mindennapjainkban is folyamatosan keressük a megújulás, fejlődés lehetőségeit és az utat önmagunkhoz. Mindig újabb kérdések kopogtatnak, és mi keressük az újabb és újabb – vagy éppen a régi – válaszokat.
Néhány éve egy nagyon kedves barátnőmtől tanultam a rendszeres számvetés szokását. Ő minden évben (szilveszter helyett) a születésnapján számol el az elmúlt egy évével. Számba vesz mindent, ami életének abban az évében történt, és egy lépést hátralépve néz szembe saját magával. Mert talán a legnagyobb erő ahhoz kell, hogy őszinte légy magadhoz.
Tél végi-tavaszi lányok lévén mi most tettük ezt meg, és ajánljuk Nektek is, kinek-kinek a saját születésnapján.
Persze hogy ez csak az első lépés. De minden út egy lépéssel kezdődik.
Ui: Ti választottatok mottót az évre? Az enyém a BÁTORSÁG…
Memento egy októberi délutánnak…
…amikor az elmúló percek időtlenül lebegtek a falevelekkel puhán borított talaj felett és az őszi avar áradó illata a lebukó napot követve foszlott szét.
Bor, Mámor, Bénye – tavaly is, idén is...!
Van olyan, hogy valahol csak úgy maradnánk. Lennénk. Ez a hely nekünk ilyen.
Ez az a program, amit már januárban beírunk a naptárba! A sajátunkba és a barátokéba. Mert a jó borokhoz tényleg kell a jó társaság, hogy legyen ki mellé leülni, legyen kivel megosztani, legyen kivel felidézni.
Bor, Mámor, Bénye - ez a rendezvény sokkal több, mint a válogatott hegyaljai borok mustrája. Ízek, illatok, hangok a legjavából. Van itt jazz a kertek alatt, fényfüzér a gyümölcsfákon, bakelit lemezek a télikertben és babzsákok a pázsiton…
A nyár melege arra a hétvégére messzire elkerült bennünket, de bőven volt, ami kárpótoljon. Marasztalós hangulat. Nem esik meg gyakran, hogy egy augusztusi estén vastag kőfalak ölelésében, a kandallóban pattogó tűz mellől hallgassuk a kerti koncert akkordjait... Sajátos romantika.
Bénye, jövőre találkozunk!
Még több fotó a Pixieset oldalunkon.
Salzkammergut, avagy az alpesi kilátó-túra
Mióta először megpillantottuk függőlegesen tekergőző, szűk utcáit, azóta álmodtunk visszatérésünkről; mígnem idén januárban az álom karácsonyi ajándék képében valóra nem vált.
Így esett, hogy újév harmadnapján nyakunkba vettük az országot (és fél Ausztriát), hogy a Hallstattal szemközti parton, a hegy lábainál szerényen kuporgó Obertraun falujába költözzünk nem egészen 5 napra.
A menü: csupa hegycsúcs, kilátó, séta és hegymászás. Hatalmas szerencsénkre épp az érkezésünk előtti éjszaka hullott le az első hó, egy csapásra téli csodaországgá varázsolva a januári kopárságot.
Mesevilágba, meseház – így dukál. Az alpesi tájakra jellemző bútorokkal berendezett szobánk ablaka a Krippenstein piperkőc csúcsára nézett, mely a téli kollekció darabjait próbálgatva hol felhő-bundájában, hol pedig napfényben csillogó hó-fliterres toalettjében pompázott. De az ablakon túl sokkal több minden várt!
A 600 méter magasan (*a későbbiek tükrében itt helyesebb lenne az alacsonyan szó használata) Hallstatt fölé függesztett kilátó meghódítása egy órás küzdelmet jelentett hegynek fölfelé, hótól csúszós erdei utakon, vízesések mellett, miközben hatalmas pelyhekben hullott a hó.
Aggódtam, hogy ennél szebb élményünk itt már nem is lehet, de a Hoher Dachstein még vadabb perceket tartogatott számunkra. A 2960 méteres magasságba csúszós hegyi utakon autóval, majd meredeken kúszó libegővel jutottunk el; ez utóbbi majdnem függőleges kötélpályája rövid, ámde izgalmas percekkel ajándékozott meg. Felérve jeges szél és -11 fok fogadott... és végtelenül hullámzó tajtékos kék hegyek körbe, amíg a szem ellát és még tovább… A kilátó plexiből épített padlójára lépve döbbenten bámultam a tájat. A hegytetőre épített állomás falai között egy pohár forralt borból gyűjtöttünk bátorságot és melegséget. A színes jégpalotához a hóviharban ingadozó függőhídon át, élesen csattogó szélben vezetett az út, a híd másik oldalára átérve pedig a semmibe lógatott plexi-folyosó csalogatott minket a szakadék fölé. Fantasztikus fagyhalál volt ez…
Másnap nyugodtabb élmények után kutatva, vendéglátóink tanácsára a közeli Ödensee befagyott tavát kerestük fel. A tó körüli egy órás séta olyan volt, mintha a bundákkal teli szekrényből hirtelen Narnia világába zuhantunk volna. A lépéseink alatt roppanó hó szikrázóan csillogott a napsütésben, a havas fák közt félénken bújt meg az alpesi „hütte”, a korcsolyázó emberek boldogan botladoztak a tó egyenetlen jegén, s a lassan felemelkedő ködben már-már alig látszó csónakházak a tó jegébe fagyva dideregtek. Leírhatatlan.
Végül még aznap Gosau rideg szépségű szikláihoz tett rövid kitérőnk után a levezetés Bad Ischl barátságos kávézóinak egyikében elköltött finom, forró kávé és hozzá egy szép adag, csokoládészószban tocsogó, tejszínhabos waffel volt. Mi ez, ha nem maga a boldogság?!
Intenzív három nap után még mindig nem nyugodhattunk. Nem tudtunk úgy hazaindulni, hogy ne „ugrottunk” volna még fel a szobánkba 2600 méteres magasságból kukucskáló Krippenstein 5 Fingers nevű kilátójába. Ismét libegővel indultunk neki: a kötélpálya itt már jóval hosszabban kúszott fel a hegyre; át is kellett szállnunk egy köztes állomáson. Minél magasabbra értünk, egyre jobban kinyílt a táj, és a homályos völgyből hirtelen a verőfényes hómezőn találtuk magunkat. A szakadék szélén egyensúlyozó ösvényen haladva hirtelen ott terült el alattunk a tó, Hallstatt, Obertraun és a szállásunk (bár nem nagyon láttuk, olyan apró volt a magasból).
Órákig tudtam volna szemlélni a tájat innen (is), de sajnos indulnunk kellett…
Titkon remélem, hogy egyszer még visszatérünk.
Fotó: Balku Bálint és Árvai Krisztina
Még több fotóért látogassatok el Pixiset oldalunkra!
Fekete István: Szeretem a ködöt...
"Szeretem a ködöt, amely eltakar, és egyedül lehetek benne.
Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, amelynek lakója a magány, királya pedig az álom.
Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak.
Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz.
Olyan kevesen szeretik a ködöt, és olyan kevesen találkozunk benne, de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretjük."
További fotók a Pixieset-en.
Járatlan utakon...
A levegő végre megint hűvösen hasít a város füstjéhez szokott tüdőnkbe. Ilyen igazán lélegezni! Az egymást követő lépések a mohákkal borított puha, nedves talajon más világba vezetnek, ahol eltörpülnek a mindennapok kérdései és kicsit kívülről látod magad. Eggyé válsz az édes-fanyar, avar illatú földdel…
Gondolatok bújnak elő a fák mögül, és reppennek tovább a kósza szellővel. Úgy nyugszik meg az elme, mint a lágyan földet érő falevél, ahogy az avarba simul…
Mámoros emlék: Bénye
Ahogy megérkeztünk a Zemplén lábainál megbújó kis faluba, Erdőbényére, az az érzésem támadt, hogy Magyarország valami furcsa térdimenzió eltolódás folytán valahogyan átkerült a mediterráneumba, hiszen a határokon belül maradva, mintha egy pillanatra a messzi Provence-ba vagy a forró Itáliába csöppentünk volna. Hatalmába kerített a mediterrán élet élménye: a „la vie en rose” és a „dolce far niente” furcsa cuvée-jét kortyolgatva a szabadság, szépség és szerelem bohém mámora töltötte meg lelkünket.
A hangulatos kis utcákon andalogva régi és új különös egyvelege ölelt körül bennünket, múlt és jövő egy helyen. Az ízléses, új épületek folytonosságát megtörni látszó, omladozó házfalak nem a szegénység, vagy elhanyagoltság érzését keltették, inkább tűntek a történelem elfeledett hírnökeinek, képzelt történetükkel tovább színesítve a látványt, változatos díszletet szolgáltatva a bor ünnepének. Sokáig elbóklásztam volna ezeken az utcákon, de nem kellett nagy távolságokat megtenni: egyik borászat követte a másikat, és megindult a minden érzékszervünkre kiterjedő, szünet nélküli ostrom.
Ittunk rozmaringos limonádét a Gigerli Borbárban, majd hűsítő túrát tettünk az Illés hétágú pincerendszerében, természetesen egy pohár édeskés Zétával a kezünkben. Hosszan kortyoltuk a Narancsit és a Palandort a Karádi-Berger füvére telepedve, miközben a Meszecsinka kényeztette fülünket. A Budaházy-Fekete Kúria udvarán ettünk sós csokoládét, marharagut ciabatta-ba tömve, és fenséges Black Sheep jeges kávét szürcsöltünk a rekkenő hőségben, miközben a ház falára vetített mesét, a Szaffit bámultuk tátott szájjal, mint a gyerekek. A Bardon udvarán rögtönzött főhadiszállást alakítottunk ki, két üveg Alphát és több tál sajtot elfogyasztva, miközben Váczi Eszter varázsolt el minket bársonyos hangjával. Végül pedig vasárnap délután a Béres Szőlőbirtokon valóságos borászati képzést kaptunk, és lépésről-lépésre néztük végig a borkészítés fázisait és az ehhez használt modern eszközöket.
A sok új információ birtokában még időztünk kicsit a birtokot kémlelve, és a lemenő nap fényében egy pohár Magitát ízlelgetve hosszan búcsúztunk az eseménydús hétvégétől, s kortyról-kortyra lassan, de biztosan értelmet nyertek Salvador Dalí szavai:
"Már nem bort iszik, aki élvezni tudja azt, hanem titkokat."
A rendezvény honlapja: http://bormamorbenye.hu/
Az elmúlt nyàr margójàra
Víz, föld, levegô...a zöld erdô ölelô csendjèben körbevesz a jòlesô magàny. Nèhàny pihentetô percre közelebb kerülhetsz önmagadhoz.
Modell: Andi
Galéria a Pixieset-en: intothewoods
Futó-kaland
A mozgás elengedhetetlen, szerves része kell legyen mindennapi életünknek. Ha ülőmunkát végzünk, nagyon fontos, hogy heti pár alkalommal megemeljük a fenekünket, és átmozgassuk kicsit megmerevedett izmainkat (már ha vannak még, és nem sorvadtak el teljesen a számítógép előtti klikkelgetésben…). Ha hosszú, minőségi életet akarunk élni, a helyes táplálkozás mellett fontos időt szánnunk a mozgásra, alapvető, hogy beépítsük a mindennapi rutinunkba.
Igen, tudom, a legtöbbször nagyon nehéz egy munkában töltött fárasztó nap után rászánni magunkat és nekivágni az edzőteremnek, vagy a futópályának. De nagyon megéri!
Az egyik leghatékonyabb mozgásforma pedig a futás: oldja a stresszt, felgyorsítja az anyagcserét, csökkenti a szívinfarktus előfordulási esélyét és a test zsírszövettartalmát, növeli a „jó” koleszterint, és csökkenti az ártalmas koleszterin szintjét, és még sorolhatnánk.
Épp ezért a mi egyik kedvencünk is. Bár az igazat megvallva, erős túlzás magamról azt állítanom, hogy a futás a kedvencem, hisz elég megterhelő, sokszor unalmas, és különben is, lusta vagyok! De mégis! Ha egyszer végre sikerül rászánnom magam, és átlendülök a kezdeti nehézségeken, fél óra futás után felszabadultnak és erősnek érzem magam.
Ha te is szeretnél kicsit megmozdulni, és kedvet kaptál a futáshoz, segítünk, hogyan vágj bele. Íme, pár tanács, amit jó, ha megfogadsz:
1. Akármilyen terepet is választasz a futáshoz, fontos, hogy legyen egy jó minőségű, kifejezetten futásra tervezett sportcipőd. Ne sajnáld rá a pénzt, hiszen a testi épséged, egészséged fontosabb pár ezer forintnál. Ha valóban jó futócipőt szeretnél - nem csak drágát és színeset-, keress fel egy kisebb sportboltot, ahol nagyobb eséllyel találsz szakértő eladókat, akik segítenek neked a megfelelő cipő kiválasztásában.
2. Futás előtt melegítsd be izmaid, majd futás után levezetésképpen sétálj, hogy a pulzusod fokozatosan térjen vissza a megfelelő tartományba. Végül pedig végezz nyújtó gyakorlatokat pár percben, hogy elkerüld az izomlázat.
3. Ha kezdő futó vagy, ne akard egyből lefutni a maratoni távot! Először kisebb célokat tűzz ki magadnak: kocogj kényelmes tempóban, rövid távon, és ha szükségét érzed, nyugodtan iktass be néhány sétáló szakaszt a futásodba. Ha már úgy érzed, jól bírod a terhelést, fuss egy kicsit többet, kevesebb sétával, nagyobb távolságokra. Így nem fogod hirtelen megterhelni a szervezetedet, hanem szépen lépésről-lépésre növelheted az állóképességed.
4. Futás előtt másfél, két órával már ne egyél semmi nehezet (természetesen előtte a nap folyamán gondoskodj a megfelelő tápanyagbevitelről, hogy legyen energiád), és hidratáld megfelelően szervezetedet (fontos az ajánlott napi 2-3 liter folyadék, lehetőleg víz bevitele) – így nem azzal leszel elfoglalva, hogy tele a hasad, nem bírod a mozgást, vagy hogy szomjan halsz még a táv teljesítése előtt.
5. Ha futópadon futsz, és nagyon unalmasnak érzed, hogy tepersz, de sehova nem jutsz, hallgass zenét! Készíts egy motiváló zenei válogatást, amit a telefonodra töltve futás közben hallgathatsz, így téve szórakoztatóbbá az edzést. Még a kedved is jobb lesz.
Ha a szabadban vágsz neki, a zene mellett változatosságot csempészhetsz a rutinná váló futógyakorlatodba, ha időnként variálsz kicsit az útvonaladon. Futópálya helyett városi környezetben keress kellemes parkot, városon kívül egy csendes, forgalommentes utat, erdei ösvényt stb. – a lényeg, hogy feltöltődj, és ne azon kattogj, hogy mikor lesz már vége…
6. Rendszeresség - talán a legfontosabb dolog. Ajánlott heti 3-4 alkalommal sportolni valamit, de akármennyit is mozogsz, futsz, figyelj rá, hogy valamiféle rendszert alakíts ki, és ne add fel hosszú időre a már szépen kialakított sport-rendedet. Ha úgy érzed, fáradt vagy, hagyj ki 1-2 alkalmat, hiszen a testednek is szüksége van a regenerálódásra, néha talán kicsit többre is. És mondanom sem kell, táplálkozz tudatosan és egészségesen, add meg a testednek a szükséges energiaforrásokat, de minőségre törekedj, ne a mennyiségre!
Nos, ha készen állsz, rajta, vágj bele, és tarts ki! Meglátod, megéri!
Csipetnyi Provence az Alföld peremén
Ki ne kívánkozna ebben a rekkenő nyári melegben egy mediterrán helyre, bóklászni egy dombra épített középkori városkában, kőházak árnyékában osonva csodálni régmúlt korok emlékeit, limonádét szürcsölni egy kis kávéház teraszán, vagy egy levendulamezőn mélyeket szippantani a levegőből?
Bár a hőmérséklet mediterrán, középkori kisváros sajnos kevés akad errefelé, és levendulamezők helyett leginkább repceföldek színesítik a tájat. De ne csüggedjünk, hiszen a magyar táj is tartogat még meglepetéseket: nem is hinnénk, de az Alföld peremén, Létavértesen, egy kis tanyán aprócska Provence bújik meg a gyümölcsöskertek végében.
Egy debreceni család pár évvel ezelőtt gondolt egyet, és magyar földre varázsolt egy darabka Franciaországot: levendulatermesztésbe kezdtek a létai dombokon.
Azóta minden évben külön esemény a szüret, amin bárki részt vehet, amolyan „szedd- magad” formában, így amellett, hogy csodás órákat tölthetünk a levendulák ölelésében, még haza is vihetjük a különleges esszenciát.
Sok szorgos kéz vagdosta idén is a francia- és angol levendulatöveket. A meghirdetett 2 napos aratás nem várt embertömeget vonzott: a szokásostól eltérő módon a második nap végére már szinte nem is maradt leszedésre váró virág a hosszú sorokba rendezett bokrokon!
Mi is kivettük a magunk részét a munkából is, és a levendulából is. Oldalunkon kis kosárral felkerekedtünk, és gyermeki lelkesedéssel estünk neki a bódító illatot árasztó levendularengetegnek, fejünkben cikázó gondolatokkal, hogy mi jót, s finomat készítünk majd az apró virágtermésekből.
A jól végzett munka gyümölcsével, egy nagy kosár levendulával tértünk haza, amiből végül levendulaszirupot főztünk, megfűszereztük vele a limonádénkat, és ha már nyár, lágy, krémes fagylaltot is kreáltunk belőle, ami bizton állíthatom, fenséges lett! A maradékból pedig ablakot díszítő koszorút fontunk, hogy a virágok illata szabadon szállhasson tovább otthonunk falai között.
Gasztro-Derby
„Ízre, tétre, befutóra!”
A Magyarország gasztronómiai kincseit felsorakoztató Gasztroangyal fesztivál idén másodszor kerül megrendezésre, ezúttal a lovassporttal szoros összefonódásban, felelevenítve a XIX. és XX. század eleji hagyományokat a Kincsem Parkban.
A tavalyi rendezvényre mi is kilátogattunk, és bizton állíthatjuk: megérte! A fesztiválon a tévésorozat szereplői mellett a magyar vidék éléskamrájának legínycsiklandóbb kincsei kerültek a terítékre, és betekintést kaphattunk a magyar konyha hagyományaiba, apró kis titkaiba is.
Természetesen mi is körbeszaglásztunk - szó szerint, hisz a mennyei illatok valósággal beterítették a Millenáris Parkot -, és megkóstoltuk, amit csak lehetett! Ettünk szarvasgombás pirítóst camembert sajttal, kóstoltunk remek hidegen sajtolt olajokat és aromás házi sajtokat, belekortyoltunk a csipkebogyó fröccsbe, szürcsöltünk a kézműves sörök habjából, és elfogadtuk a kóstolót egy hajdúsági gazda pálinkájából... tobzódtunk a kulináris élvezetekben, mert itt aztán lehetett! Idén sem számítunk kevesebbre.
Remek élmény volt ennyi, munkáját szívvel-lélekkel végző és arra igényes termelőt és jó minőségű magyar terméket kereső vásárlót egy helyen látni! Néhány száz zöld fűvel borított négyzetméteren ott voltak az ország "ízértékei", egy csipet mindenből. Tejtermékek, húsfélék, pékáruk, lekvárok, olajok, zöldségek, erdő-mező kincsei... A pavilonok között bóklászva, és arra a napra itthon visszagondolva, újra és újra az az érzésünk támad, hogy a magyar gasztronómia kincseskamrája kifogyhatatlanul gazdag, alapanyagai ezerfélék, és legyünk akár hagyománytisztelők vagy kísérletező kedvűek (esetleg mindkettő egyszerre), végeláthatatlan lehetőséget rejtenek. Mindez azonban csak úgy ér valamit, ha odafigyelünk a minőségre és vásárlásunkkal lehetőség szerint támogatjuk a helyi gazdákat, hogy munkájukkal hosszú távon biztosíthassák ezt a finom sokféleséget!
Az idei rendezvényen ismét jelen lesznek a hazai gasztronómia legfontosabb képviselői, akik hasznos tanácsokkal látják el a látogatókat, és bemutatják számos étel elkészítését - mindezt persze a már jól megszokott kóstolók, lóversenypályán zajló derby-k és egyéb családi programok mellett.
Facebook meghívó
Gasztroangyal honlap
Ha tehetitek, látogassatok el a fesztiválra és kövessétek a Gasztroangyalt a televízióban is!
Mi nagy rajongói vagyunk!
"Által mennék én a Tiszán ladikon"
Éljük meg az évszak minden árnyalatát!
Az ősz talán a legillatosabb, legzamatosabb évszakunk, ami nemcsak a szemünket kényezteti gazdag színekbe boruló lombokkal, de az orrunkat is megtölti az eső utáni avar illatával, a fülünket pedig megnyugtatja az egyenletesen kopogó eső zajával. Az ősz teli van ízekkel is. Főszerepben a roppanós alma, a lédús körte, szilva és szőlő, de beugrik az ezerarcú gomba, a fanyar birsalma, a sokoldalú dió, az értékes cékla... és persze a nagy kedvenc, a zamatos sütőtök is.
A nagyvárosban az ősz talán szürkének, egyhangúnak és kilátástalannak tűnhet, de csak addig, amíg el nem kezdjük keresni a színeket, illatokat és érzeteket, amiket mindez bennünk kelt. Bosszankodhatunk az ablakon kinézve az esős időjáráson, de megláthatjuk a szépséget is a pocsolyában tükröződő épületek sziluettjében, vagy egy esős napon, az utcán hullámzó esernyők színes forgatagában. Ne hagyjuk, hogy a melankólia hatalmába kerítsen minket, helyette tudatosan keressük a szépet, az értéket!
Annyi minden van, amit a világból csak ilyenkor veszünk észre! A hűvösödő időben a jeges helyett már egyre jobban esik a forrón gőzölgő tea, a friss rozék után végre beszélgetős vöröseket töltünk a poharunkba. Szívesebben kuckózunk be egy könyvvel a sarokba, vagy nézzük az esőt az ablakon át. Talán hazaérve boldogabban húzzuk be magunk után az ajtót, esténként több időt töltünk a szeretteinkkel, és gyakrabban nyúlunk a fakanál után.
Mi, itt a Jacques Studio-ban nap mint nap rácsodálkozunk, mennyire gazdag ez az évszak. Roskadozik a témáktól, amikről írni, eláraszt érzésekkel, amiket közvetíteni és alapanyagokkal, amikből főzni szeretnénk és közben olyan gyorsan elrepül... Néhány nap csak, amíg a fák a legszebb színeiket mutatják, mielőtt lehullatják lombjukat, és ha nem vettük észre, egy egész évet várhatunk, mire ismét megtörténik. A napsugarak lágyabban simogatnak, mint az évben bármikor, de az indiánnyár is csak rövid ideig tart. Ilyenkor számba vesszük, mi minden történt velünk a nyári hónapokban, rendszerezzük, elraktározzuk az emlékeket, mert az ősz erről is szól. Ahogy őseink betakarították és gondosan elrakták a nyár terméseit és előkészültek a téli időszakra, úgy hagyjunk magunknak mi is időt a lecsendesedésre. Ha tehetjük, sétáljunk a természetben (vagy csak egy csöndes kertvárosi utcában), olvassunk el egy jó könyvet, amire már régen készülünk, vagy kortyoljuk a reggeli kávénkat egy kicsit ráérősebben, nagyokat szippantva a felszálló gőzből. Készüljünk a télre a lelkünkben is!
Néhány árnyalatot mi is megmutatunk az idei őszből, reméljük Nektek is tartalmasabbá téve ezt a csodás évszakot. Élvezzétek, amíg tart!
Schönbrunner Tiergarten
- Állatkerti séta Bécsben -
A nyíregyházi Vadasparkot már több alkalommal is meglátogattuk, mert az egyre bővülő létesítmény rengeteg állatfajt sorakoztat fel, és a nyári időszakban nagyon sok egyéb szórakoztató programmal is várja látogatóit. Ha még nem jártatok ott, nosza, pótoljátok! Remek kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Mi azonban az ismert terep után új élményekre éhezve, egy ideje már tervezgettük, hogy ellátogatunk a bécsi állatkertbe, ahol két olyan állatfaj is megtalálható, amit biztosan nem láthatunk Nyíregyházán: az óriáspanda és a koala. Az utazás remek apropójaként szolgált ráadásul, hogy nemrégiben panda bocs jött itt világra!
Ha ti is elszánjátok magatokat és felkerekedtek, három dolgot érdemes megfogadni: induljatok el korán, mert az állatkert nagy és sok a látnivaló; interneten keressetek az állatkert közelében parkolóházat vagy mélygarázst, ahol letehetitek az autót (a létesítmény parkolója már kora reggel megtelik); végül pedig a jegyeket vásároljátok meg előre online, mert a határ közelsége miatt a cseh, szlovák és a magyar látogatók körében is nagyon népszerű az állatkert és a jegypénztáraknál folyamatos a sorban állás (további fontos információk és jegyvásárlás itt).
Persze mi is bejutottunk nagy nehezen, és nem csalódtunk: a Schönbrunn-i kastély kertje által gyönyörű díszletbe helyezett állatparkban rengeteg fajt (köztük az embert is :) ) láthattunk kulturált, tiszta kifutókban és a régi kastély melléképületeiből kialakított állatházakban elhelyezve, a köztes területeket pedig csodás parkok, szökőkutak és játszóterek színesítették tovább.
És végül ezen a nagyon kellemes tavaszi napon a küldetésünket is sikerült teljesíteni: láttuk az óriáspanda bocsot, aki fél órán keresztül próbált lejönni a mászó-fáról, percről-percre megmosolyogtatva minket ügyetlen próbálkozásainak sorozatával.
Most nem csak a panda miatt érdemes Bécsbe menni, hiszen nagyon sok más állatnak is született kicsinye (kis farkasok, gepárdok stb.)
Vessetek egy pillantást az állatkert Facebook oldalára és honlapjára is.
Krókusz virágzás Biharfüreden
